A művész sem varázsló

Miben lehet más egy zenész, táncos, művész élete? 

Ha most családi szempontból közelítem meg a kérdést, akkor pl. teljesen más dinamikában létezünk sokszor a környezetünkhöz képest, amely sokak számára furcsa, vagy nehezen elfogadható, vagy egyszerűen nem értik, hogyan vagyunk még életben ennyi munka, többrétű elfoglaltság mellett, főleg most négy gyermekes családként?! 

Nem varázslat... Sok más családdal együtt ugyanúgy néha küzdünk a napjainkkal, vagy túlvállaljuk magunkat, esetleg egyszerre kellene lennünk három helyen... Ez utóbbi napi szinten felmerülő probléma. 

Egy jó logisztikai örökké változó rendszerrel és persze számtalan családi, baráti segítséggel tartjuk fenn a forgó malomkereket. 

Tamásnak a zenekar és a tanítás miatt sokszor kevesebb ideje jut a gyerekekkel való együtt töltött minőségi időre, de mindig igyekszünk úgy alakítani, hogy mégis a lehető legtöbbet hozzuk ki a napból. Reggel ő viszi Bogit iskolába, ami egy hosszabb közös kis autózás közös énekléssel, beszélgetéssel.

Aztán a Dorkát és Borit viszi oviba, majd rohan be próbára, tanítani, vagy épp indulunk BoDoBozni. Aztán csak este látják, látjuk ismét leginkább nyolc után, vagy még később.

Az e heti kedvenc pillanatom egyike volt, mikor este hazaért a Veszprémi koncert után. A nagyok mind aludtak már, Boldizsár épp "műszakváltásban" volt. Tomi átvette, dödöllézett vele, s már csak az alvó gyereket hozta vissza a szobába fél 2 körül. 

Pedig reggel korán kelt, volt délelőtt balett előadáson a csajokkal, aztán a várost járta, Diótörőt gyakoroltunk, portfóliót írt, a növendékek által küldött koncertfelvételt hallgatta vissza - amin a filis próba miatt nem tudott ott lenni - aztán rohant a buszhoz. Nyilván éjszaka mikor hazaért hulla fáradt volt, mégis átvette Boldizsárt s töltött vele közös időt és én is aludhattam.