A szeretet, mint alapkő

Vannak az életben mérföldkövek... ezt gyakran emlegetik a nagy bölcsek... én úgy gondolom, nem csak olyan mérföldkő létezik, amely megváltoztatja az addigi menetrendet, s aztán tovább haladva elhagyjuk azt, hanem olyan, amelyből építkezünk. Visszük magunkkal, s az évek során alapkövekként formálják személyiségünket. Mi, avagy ki válhat ilyen felbecsülhetetlen alapkővé? 

Az mindig menet közben derül ki. 

Ki állja az idő vas fogát, a viharok pusztítását, ott van ha süt a nap, s akkor is, ha nem marad már más csak por a parázs alatt...

Persze szentimentális, nagy szavak... 

 ...nézzétek el nekem. 

Ma volt az első zene felújító próbánk Imolával. Mindig máshonnét indulunk, hiszen ő mindennap minimum 6-7 órát zongorázik, én pedig fénykoromban sem töltöttem ennyit a hangszerrel.

De a kamara nem csak arról szól, mennyire vagyunk felkészültek (persze nagyon fontos, s persze alap dolog). Hanem arról is, hogy tudunk a másikkal együtt játszani, lélegezni, követni, vezetni vagy épp engedni.

Imolám mindig elnézi nekem, hogy elmismásoltam a gyakorlást, s szó nélkül "tűri", ha kapirgálok a hangok között. 

Bevár, ha eltévedek, ugrik, ha sort tévesztek, támogat mosolyogva, ha elkap egy nagy zenei ív és Rachmaninov zongoraversenyt megszégyenítő módon beleélem magam. 

 Kevés helyzetben érzem magam biztonságban, de mikor együtt játszunk, akkor igen. 

Mert nem csak muzsikálunk... együtt hozunk létre valamit...közösen...  szeretetből, egymást segítve. S ez egy nagyon fontos része, a mi kis négykezesünknek, hanem a legfontosabb... A szeretet... amely alapköve már talán mondhatom, hogy mindkettőnk személyiségének lassan 14 éve.