Mit hagyunk a következő generációkra?

Dédnagymamám varrónő volt, gyönyörű ruhákat készített még 90 éves korában is. Nagymamám is tudott varrni, emlékszem, gyerekkorunkban mennyit stoppolta a lyukas zoknikat. Édesanyám csodadolgokat horgol az unokáknak. Mire elértünk hozzám, az érdeklődés és a szakma iránti tisztelet abszolút megvan, csak sajnos már nem párosul gyakorlati tudással.

Egyszer még egyetemista éveim alatt nekiveselkedtem egy tanfolyamnak, de lássuk be, kitartó gyakorlás hiányában annyival maradtam, amit ott összeszedtem.

Legidősebb lányom, mióta iskolás lett, egyre inkább érdeklődik a kézműves dolgok iránt. Óriási élmény volt neki, mikor pl a nyári táborban agyagoztak. Most pedig témához értünk, varrni akar a babáinak. Velem nem sokra ment volna, de mamával együtt hármasban azért már jobb kilátások kecsegtettek. Közben jókat nevettünk azon, hogy drága Dédikénk fél szemét eltakarva nézhet odaföntről. Biztos örülne, ha látná az ükunokáját tűvel-cérnával a kezében, viszont a sufnituning megoldásainktól fogná a fejét szegénykém. Minden esetre Izzi elégedett volt a projekt végeredményével, és igazából ez a lényeg. 

Elgondolkoztam, hogy én vajon mit hagyok a következő generációkra? Remélem a válasz a zene szeretete lesz, hiszen a BoDoBo csapata együtt és külön-külön is ezen dolgozik évek óta. A számtalan zenei előadás, a Mesemondó hangjegyek című könyv (https://mesemondohangjegyek.hu/) és a rengeteg ötletünk, amik még ezután érnek révbe, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy amíg csak bírjuk, vigyük azt a bizonyos lángot.  

Van, aki a varrás, alkotás örömét, mi pedig a zenét adjuk szeretettel.

Meséljetek, a ti családotokban mi az, amit a felmenőitektől kaptatok, és mi az, amit szeretnétek a gyerekeiteknek továbbadni?